Bevezető

A gólyák túlélését, szaporodási sikerét is alapvetően meghatározza környezetük – fészkelő- és táplálkozó-helyük – állapota. A táplálkozó helyek védelmét a természetes élőhelyek és életközösségek megvédése jelenti. Alábbi összeállításunkban ezért nem csak a fehér gólyára összpontosítunk.
A táplálékállatok élelme, búvóhelye, szaporodó helye szempontjából jelentős az élőhelyek növényzete, a területen található élővíz mélysége, hőmérséklete, kémhatása, az esetleges áradások hatása, és természetesen az, hogy álló vagy folyóvízről van szó. A gólya táplálékállatainak szempontjából legjobb az álló vagy lassan folyó víz. Ilyenek például a szikes tavak, patakok, nem időszakos vízállású csatornák, sekély vizű mocsárrétek.
A gólyáknak legkedvezőbb a 10-20 cm magas növényborítás. Ennél magasabb növényzetben nem tudnak vadászni, mert nem látják megfelelően a zsákmányállatokat. A túl alacsony növényzet takarása nem megfelelő, ezért a táplálékállatok elpusztulhatnak vagy elvándorolhatnak.
Az élőhelyek kialakításakor és kezelésekor át kell gondolni az egyes fajok igényeit és érdekeit. Nem kell mindenhová gólyát telepíteni, egyes helyeken nem kívánatos is lehet a faj túlzott jelenléte (pl. földön fészkelő ritka madarak, kígyók élőhelyén, a madárfiókák és a fiatal viperák zsákmányolása miatt).
Az élőhely-kialakítás és a kezelés megtervezéséhez ajánljuk az MME Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálatának szolgáltatásait.

Táplálkozóhelyek kialakítása

Sok belvizes vagy ártéri, gyenge termőképességű szántóterületet művelnek ma Magyarországon, amin nem gazdaságos a termelés, de lehetőség van természetszerű élőhely kialakítására. Pályázati források is elérhetők erre a tevékenységre. Mindenképpen előnyben kell részesíteni azonban a meglévő élőhelyek kezelését, illetve rekonstrukcióját az új élőhelyek létrehozásával szemben. Az új élőhelyek kialakítása fontos feladat, de nem szabad, hogy a meglévő természetközeli területek kezelésének elhanyagolását vagy értékes élőhelyek tönkretételét okozza (például lápok nyílt vizű élőhellyé alakításával).

A nem hasznosított, mélyebben fekvő vagy eredetileg vízjárta területek árasztása hasznos lehet az élővilágnak. Ahol nem lehet a kiszárított terület egészét rekonstruálni, ott egyes részek elárasztása is nagy segítséget jelent az élővilágnak. Általános elv, hogy változatos élőhelyen sokszínű élővilág telepedik meg. Igyekezzünk mozaikos növényzetű területrészeket kialakítani. Biztosítsunk rövidebb és magasabb növényzetű területrészeket is.

A hazánkban kiterjedt csatornahálózat nagy része a természetvédelmi szempontok mellőzésével létesült, de rendszerint átalakítható természetbarátra. A kibetonozott partok megakadályozzák a táplálékot adó, szaporodó- és búvóhelyet nyújtó növényzet megtelepedését. A túlszaporodó növényzetet csak olyan módon takarítsuk ki, hogy legyen módja visszatelepedni. Helyenként célszerű szélesíteni, sekélyíteni a csatornát, hogy más-más növényzet telepedjen meg, növelve a sokféleséget.
Tó létesítése nem okozhatja meglévő értékek, például mocsarak pusztulását. Legfeljebb két méteres vízmélységet hozzunk létre, enyhén lejtős parttal. Maximalizáljuk a sekély helyeket, növeljük a partvonal hosszát öblök és földnyelvek kialakításával. Gondolni kell a megfelelő vízcserére és utánpótlásra.

Vizes élőhelyek

A sekély, legfeljebb néhány tíz cm-es, gyorsan felmelegedő vizek jelentik a legtöbb vízhez kötődő ízeltlábú, kétéltű élőhelyét. A tartósan vízborított, kb. 10-100 cm mély vizek a szintén gazdag élővilágú nádasok megtelepedését teszik lehetővé. Az 1 m alatti rétegekbe kevesebb fény jut el, alacsonyabb a hőmérséklet, emiatt az élőlények száma is csökken.
A parti nedves területek flórája és faunája jelentősen különbözik a víztestek élővilágától. Kis térszintkülönbség is nagy változást okozhat az élővilágban: egészen eltérő növényzetet találunk a sekélyvizű zónában, az átmenetileg elárasztott területeken, a nedves partmelléken és a parttól távolabb. A különbségek akár 10-20 centiméteres magasságkülönbség esetén is észrevehetőek.

A parti sáv kezelését szabályozott legeltetéssel, kaszálással, vagy ha hosszabb ideig elmarad a kaszálás, szárzúzózással a legjobb megoldani: például a terület harmadán, évente változtatva. A természetes tavak partja alig igényel kezelést. A vízmelléki, vízközeli fásszárúak gazdag gerinctelen faunával rendelkeznek, ezért jó táplálékkínálatot biztosítanak számos madárfajnak. A magas parti növényzet árnyékolása csökkenti a vízinövények szervesanyag-termelését. Megfelelő szélárnyékolás esetén ellenben kisebb lesz a parterózió, csökken a víz zavarossága – ez növeli a produktivitást. A fák és bokrok gyökerei erősítik a partokat.

Főként síksági területeken a túlzott szervesanyag-bemosódás megakadályozása az egyik legfőbb feladat – így pl. nem létesíthető trágyatároló vízpart közelében és a szennyvízbevezetést el is kell kerülni.

Kerüljük a növényvédő szerek és műtrágyák használatát. Az 5/2001. számú, a növényvédelmi tevékenységrol szóló FVM rendelet 10. paragrafusa alapján "(1) a) vízi szervezetekre kifejezetten veszélyes növényvédő szerrel 200 m-en belül, a Balatonnál, a Velencei-tónál, a Tisza-tónál, valamint a kavics és homok kitermelése során létrejött tavak környezetében 1000 m-en belül, illetve a vízgyűjtő területről befolyó vizek torkolattól számított 10 km-es szakaszán 500 m-en belül; b) vízi szervezetekre közepesen veszélyes növényvédő szerrel 50 m-en belül; c) vízi szervezetekre mérsékelten veszélyes növényvédő szerrel 20 m-en belül; d) vízi szervezetekre nem veszélyes növényvédő szerrel 5 m-en belül bármilyen növényvédelmi tevékenységet folytatni tilos. (2) A nem veszélyes készítményt mérsékelten veszélyes, a mérsékelten veszélyes készítményt veszélyes, a veszélyes készítményt pedig kifejezetten veszélyes növényvédő szernek kell tekinteni, ha a növényvédő szert olyan területen használják, amelynek lejtése az 5%-ot meghaladja. Ha a kezelés során az elsődródás veszélye fennáll, a vizek és vízfolyások partjától mért távolságot úgy kell megállapítani, hogy a megadott területre még elsodródott növényvédő szer se kerüljön."

Vizes- és száraz gyepek

A füves élőhelyeken sok védett madárfaj fészkel, táplálkozik, vonul át vagy telel. Az "ősgyep" nem kíván kezelést, főleg löszös gyepek esetében. A legtöbb gyepet a hagyományos legeltetés alakította ki, a fenntartásra is ez a legjobb (pl. homoki és szikes legelők). A legelés és a kaszálás más-más fajösszetételt hoz létre. A ló szelektív legelő, a nagy taposást eltűrő növényeknek kedvez. A juh rövidre legel, válogat a növények között és a fűfélékre koncentrál. A marha az éles füveket is lelegeli, de csomókban legel és nagy taposást végez. A legeltetést irányítottan végezzük, az élővilág igényeit figyelembe véve szabályozzuk a legeltetés időszakát és a legeltetett területrész elhelyezkedését, nagyságát.

Legeltetésre általánosan ajánlott állatállomány hektáronként 2-2,5 juh, hektáronként 0,25-0,5 marha vagy hektáronként 0,1-0,2 ló. Ezt az állatsűrűséget nagyban befolyásolhatja a gyep jellege. Az alul és túllegeltetés is káros lehet, megbontja a gyep egyensúlyát, kedvez a gyomok előretörésének. Felázott gyepen az egyébként megfelelő állatállomány is nagy taposási kárt okozhat. A szükséges állatállomány hiányában szakszerű kaszálással vagy szárzúzózással kezeljük a területet, ami sokkal kedvezőbb hatású a füves élőhelyre, mint az ezek nélkül bekövetkező gyomosodás, cserjésedés. Az ideális legeltetést viszont ez sem pótolja hathatósan.

A nem kezelt és legeltetett gyep változó mozaikja is változatos élőhelyeket teremt, hasonlóan a mozaikos, időszakos kaszálás. A körkéses kaszálás sok mindent elpusztít (hangyaboly, madárfészek, korai virágok), ha lehet alternáló kaszát használjunk, és magasabb tarlót hagyjunk. A tábla belsejéből kifelé haladó kaszálás során a madarak és az apróvad nem szorul be a tábla megmaradt közepére és így nem esik áldozatul a kaszálásnak. A kaszált terület rotációszerűen változó szélein hagyjunk levágatlan sávokat, amelyek kapcsolódjanak a szomszédos sávokkal, gyepekkel, zöld folyosókkal. Kaszáláskor, szárzúzózáskor mindenképp használjunk vadriasztó láncot.
Ha ötévente egy alkalommal későn kaszálunk, segíthetjük a kései növények magérlelését. Nem szabad ősszel kaszálni az ősszel virágzó növények élőhelyén (pl. kornistárnics).
A beszántott füves területek, vagy felhagyott szántók nyár végi-őszi legeltetéssel és késői kaszálással jól visszagyepesíthetők.
Az intenzíven kezelt gyep kevés fajnak ad otthont, összes természetes produktivitása kisebb. A vetett gyep nem helyettesítheti a természetes gyepet, de idővel megfelelő füves élőhely alakítható ki belole. A gyep felülvetéseáltalában nem ajánlott, kivéve a környéken természetes módon előforduló fajok betelepítését. Ehhez a természetvédelmi hatóság (nemzeti park igazgatóság) engedélye szükséges.

Az időszakos vízjárást ne módosítsuk (például téli áradás, tavaszi-nyár eleji vízborítás).
Égetni tilos a gyepeket! Az égetés kizárólag az elhagyott, elhanyagolt gyepek megnyitására alkalmazható, de itt is csökkenti a biológiai sokféleséget. A 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet alapján vonalas létesítmény (közút, vasút, töltés, árok bevágás stb.) mentén, a létesítmény tengelyétől számított 100 méteren belül bármely növényzet égetése tilos. Lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (35/1996. (XII. 29.) BM rendelet) szabályozza a tarlóégetést.

Szántók

A természetbarát módon kezelt szántóföldek is jelentős természeti értékeket tarthatnak fenn. Több száz virágos növény él szántókon, melyek közül napjainkra sok veszélyeztetetté vált. A természetes flóra növényei állati táplálékot jelentenek, pédául a madarak, vadak számára.

A szántóföldön élő rovarok nagy része sem kártevő, sőt gazdasági hasznot hajthat például a beporzás során. A haszonnövények beporzásában segítő rovarok egy része a haszonnövény virágzási idején kívül gyomokon él.

A rovarirtó szerek többsége egyformán pusztítja a kártevőket és a számunkra hasznos ízeltlábúakat is. A túlzott gyomirtózás miatt egyes növényfajok a kipusztulás határára kerültek, a rezisztenseket szinte lehetetlen kiirtani (pl. parlagfű, betyárkóró). A mechanikai gyomirtás természetkímélőbb módszer.

Növényvédő szerből és műtrágyából egy cseppel se használjunk többet, mint szükséges: drága, felesleges, káros az élővilágra! Lehetőleg gyorsan bomló, specifikus, környezetkímélő "zöld könyves" növényvédő szereket alkalmazzunk. A használati utasítást tartsuk be maximálisan. Kerüljük a savanyodást fokozó, könnyebben kimosódó műtrágyák használatát, helyettük inkább komplex, lassan oldódó korszerűbb kivitelűeket alkalmazzunk. Igyekezzünk a műtrágyákat a tenyészidőszak alatt és lehetőleg egyenletesen kijuttatni, ősszel és fedetlen talajon a lehető legkevesebb mennyiségű hatóanyagot szórjunk ki. A szegélyterületeket ne kezeljük, hagyjunk inkább "fekete sávot". Célfajra orientáltan, folyamatos helyszíni monitoring alapján érdemes a kezelést végezni, hogy ne minden élőlényt pusztítsunk el. Kora reggel és késő este permetezzünk, így jobban elkerülhetjük a nem célfajokat. A hajnali permetezés a legjobb: általában kisebb a rovarélet (leginkább csak a kártevők pusztulnak), kisebb a szél, optimálisabb cseppméret miatt jobb a hatásfok.
Fontos feladat a bemosódás elleni védekezés, ügyeljünk hogy, a hatóanyag ne kerüljön élővizekbe. A kiürült vegyszeres csomagolóanyagok veszélyes hulladékok, ne dobáljuk el.

Folyamatosan végezzük a permetezőgépek, főként a szórófejek karbantartását, részesítsük előnyben a korszerű, vegyszertakarékos berendezéseket. Alkalmazzunk lokális vegyszer kijuttatási módszereket, pl. ecsetelés, kenés, hajlító keret, és mindenképpen kerüljük a légi permetezést.

A túl sok műtrágya használata pénzkidobás, vízszennyezést okozhat. Kioldhatja a nehézfémeket a talajból, mely mérgező az élőlényekre. A szükséges mennyiségű almos szerves trágya alkalmazása a leghatékonyabb, viszont a túltrágyázás itt is káros lehet, hasonlóan a hígtrágya használatát is kerüljük.

A talajuntság megelőzésében hasznos a változatos vetésváltás, mely egyben változatos élőhelyeket is teremt. Itt könnyebben találnak táplálékot és búvóhelyet az állatok.
A téli tarló fontos áttelelő-hely túzokok, fácánok, foglyok számára. Az ugar jó fészkelő-hely lehet egyes madárfajoknak is (például túzok, sordély).

Kerüljük a túl nagy, egybefüggő táblák kialakítását, hálózatosan kapcsolódó mezsgyékkel, fasorokkal és bokorsávokkal tagoljuk kisebb, még gazdaságosan művelhető egységekre a szántóterületeket. Igyekezzünk mozaikos növényzetű területrészeket kialakítani, valamint gyepes táblaszegélyekkel, zöld folyosókkal összekötni a táblákat. A füves szegély, fasor, bokorsáv meghagyása és kialakítása segíti a biológiai védekezésben részt vevő állatok túlélését. Az énekes madarak, futóbogarak, gyíkok, lepkék élőhelye kultúrnövényhez kötődő rovarkártevők és gyomok terjedését is gátolja a gazdanövény hiánya miatt. A fasor, bokorsáv csökkenti a szél hatását, ezáltal a talaj kiszáradását is. Újabb telepítésekkel összeköthetjük a meglévőket, így folytatólagos "zöld folyosókat" hozhatunk létre, amelyeken keresztül a számunkra hasznos állatok további táblákra is könnyebben eljuthatnak.

Aratáskor a madarak és az apróvad védelmében a tábla belseje felől kifelé kell haladni. Így az állatok nem kerülnek a tábla lábon maradt belsejében csapdába, el tudnak menekülni a gépek elől. Használjunk vadriasztó láncot!

A helytelen és a helyes aratási és kaszálási módok

A tarlóégetés nagy károkat okozhat a vadállományban, elpusztítja a talajlakó élőlényeket, melyek a humuszképződésben vesznek részt, sok tápanyag elvész az égés során. A felégetett területet eláraszthatják az agresszív gyomok. Az égetés ezért csak kivételes esetekben alkalmazható, például erős kártevő-fertőzés esetén, de akkor is csak szakaszokra bontott égetési módszerrel. A 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet alapján: "vonalas létesítmény (közút, vasút, töltés, árok bevágás stb.) mentén – a létesítmény tengelyétől számított 100 méteren belül – bármely növényzet égetése tilos", illetve "lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik". Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (35/1996. (XII. 29.) BM rendelet) szabályozza a tarlóégetést.