 |
|
 |
A fehér gólya 1901 óta védett faj Magyarországon. Jelenleg fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke 100 000 Ft. A gólya Európa-szerte veszélyeztetett faj, ezért a hazai jogszabály mellett több nemzetközi egyezmény is védi: szerepel az EU Madárvédelmi Irányelvének I. számú mellékletében, valamint az élőhelyeket, és a vonuló fajokat védő Berni és a Bonni Egyezmények függelékeiben.
A fehér gólya, a BirdLife International besorolása szerint Európában koncentrálódó állományú, a kontinensünkön kedvezőtlen helyzetű (SPEC 2) kategóriába tartozik (Tucker & Heath 1994). A Báldi-Csorba-Korsós szerzőhármas (1995) pedig hazánk 74 legveszélyeztetettebb gerinces faja közé sorolja. A magyar Vörös könyvben, mint aktuálisan veszélyeztetett faj (Rakonczai 1989) szerepel. . Nálunk az állami természetvédelem mellett az MME is kiemelten fontos feladatának tekinti a gólyavédelmet és az ezzel kapcsolatos kutatás támogatását. Az egyesület négy alkalommal választotta a fehér gólyát az Év madarának (1980, 1981, 1994, 1999), és szinte minden évben megjelentet gólyával kapcsolatos ismeretterjesztő kiadványokat.
|
|
 |
|
 |
A magyarországi gólyaállomány néhány évtized alatt 8000 párról 5000-re csökkent. Az 1970-es évek közepe óta végzett védelmi tevékenység eredményeként a populáció stabilizálódott.
Napjainkban tovább folytatódik a táplálkozóterületek zsugorodása. A gólyák táplálkozó és fészkelőterületeinek döntő része nem áll védelem alatt. Megnyugtató azonban, hogy az ország legsűrűbb állományú északkeleti-keleti részén nagy területek védettek (pl. Beregi-sík, Bodrogzug, Hortobágy).
Jelentős veszélyforrás a középfeszültségű szabad légvezeték-hálózat is, amelynek tartóoszlopain gyakran éri áramütés a madarakat.
Táplálkozó területek megszűnése
A fehér gólya legfontosabb táplálkozó-területeinek, a nedves, mocsaras réteknek a fogyatkozása napjainkban is általános jelenség. A nedves területek kiszárítása, melioráció, a legelők feltörése következtében fogyatkozik a fehér gólya táplálékbázisa.
Növeli a veszélyt a legelő háziállat-állomány drasztikus csökkenése is, mivel a felhagyott legelőkön felverődő növényzetben nem képes táplálkozni. Veszélyezteti a fehér gólyát a füves területek mesterséges erdősítése és spontán beerdősülése is.
A változatos földhasználatú, extenzív hasznosítású, a hagyományos mezőgazdasági jellegű területek és a vizes élőhelyek megtartása az alapja a táplálkozó-területek védelmének.
Áramütés
A fészkelési időszakban a fehér gólyák pusztulása leggyakrabban (a felmérések szerint 94 %-ban) áramütés miatt következik be. A villanyoszlopokra települő párok veszélyeztetettek a leginkább. A fészek közelében, a középfeszültségű vezetékeken lévő transzformátorokon főleg a fiatal, éppen kirepült gólyák szenvednek áramütést. Gyakran egész fészekaljak pusztulnak el így.
A táplálkozó-területek közelében húzódó középfeszültségű légvezetékek tartóoszlopaira felszálló gólyákat szintén gyakran éri áramütés.
Ha a gólyák nekirepülnek a magasfeszültségű vezetékeknek, az is okozhat veszteséget.
Az 1990-es évek elején egyesületünk tagjai az áramszolgáltatókkal együttműködve kidolgoztak egy szigetelési eljárást, mellyel a veszélyes középfeszültségű vezetékek tartóoszlopai viszonylag egyszerűen szigetelhetők.
Fészkek megsemmisülése
Az érvényben lévő jogszabályok ugyan tiltják a fehér gólya fészkének engedély nélküli eltávolítását, ennek ellenére ez még ma is előfordul. Elsősorban a hagyományos fészkelőhelyek (kémény, háztető, torony) esetében történnek szabálysértések. Ritkán az áramszolgáltatók is ledobják a villanyoszlopra épült fészkeket, főleg a kapcsolószekrényes oszlopokról. A fákra épített fészkek legtöbbször természetes úton (kiszáradás, kidűlés, viharkárok) semmisülnek meg, ritkábban a fa kivágása miatt.
Mérgezés
A táplálkozó-területeken történő növényvédőszer-használat potenciális veszélyt jelent a fehér gólyákra. Különösen a füves területeken történő védekezés válhat végzetessé, de szerencsére ezeken a helyeken kémiai szerekkel történő beavatkozást ritkán végeznek. A szántóföldi pocokirtás viszont súlyos veszélyforrást jelent. Kis számban minden évben előfordul mérgezés következtében történő elhullás. Az afrikai telelőterületeken napjainkban is nagy mennyiségű vegyszert használnak fel a vándorsáskák elleni védekezésben. Olyan veszélyes mérgeket is (pl. DDT) bevetnek, amelyeket a világ sok országában már régen betiltottak. Ebben a régióban tömeges méretű pusztulások még napjainkban is rendszeresen előfordulnak. A fehér gólya védelmének fontos része a telelőterületeken történő mérgezések korlátozása.
Egyéb emberi hatások
Bár a fehér gólya közkedvelt madár, újabban mégis számos helyen szándékosan zavarják, gátolják megtelepedését. Így védekeznek esetleges "szemetelése", meszelése ellen. Sajnos még napjainkban is előfordul egy-egy gólya lelövése.
A széna- és szalmabálák kötöző zsinórjaitól is évente tucatnyi gólya - és valószínűleg sok egyéb madárfaj - pusztul el. A gólya lábára tekeredő zsinór miatt ugyanis könnyen fennakadhat a fészekben vagy a pihenőfán.
Az út mellett táplálkozó gólyák közül néhányat az autók gázolnak el.
|
|
 |
|
 |
Bevezető A gólyák túlélését, szaporodási sikerét is alapvetően meghatározza környezetük fészkelő- és táplálkozó-helyük állapota. A táplálkozó helyek védelmét a természetes élőhelyek és életközösségek megvédése jelenti. Alábbi összeállításunkban ezért nem csak a fehér gólyára összpontosítunk.
A táplálékállatok élelme, búvóhelye, szaporodó helye szempontjából jelentős az élőhelyek növényzete, a területen található élővíz mélysége, hőmérséklete, kémhatása, az esetleges áradások hatása, és természetesen az, hogy álló vagy folyóvízről van szó. A gólya táplálékállatainak szempontjából legjobb az álló vagy lassan folyó víz. Ilyenek például a szikes tavak, patakok, nem időszakos vízállású csatornák, sekély vizű mocsárrétek.
A gólyáknak legkedvezőbb a 10-20 cm magas növényborítás. Ennél magasabb növényzetben nem tudnak vadászni, mert nem látják megfelelően a zsákmányállatokat. A túl alacsony növényzet takarása nem megfelelő, ezért a táplálékállatok elpusztulhatnak vagy elvándorolhatnak.
Az élőhelyek kialakításakor és kezelésekor át kell gondolni az egyes fajok igényeit és érdekeit. Nem kell mindenhová gólyát telepíteni, egyes helyeken nem kívánatos is lehet a faj túlzott jelenléte (pl. földön fészkelő ritka madarak, kígyók élőhelyén, a madárfiókák és a fiatal viperák zsákmányolása miatt).
Az élőhely-kialakítás és a kezelés megtervezéséhez ajánljuk az MME Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálatának szolgáltatásait.
Táplálkozóhelyek kialakítása Sok belvizes vagy ártéri, gyenge termőképességű szántóterületet művelnek ma Magyarországon, amin nem gazdaságos a termelés, de lehetőség van természetszerű élőhely kialakítására. Pályázati források is elérhetők erre a tevékenységre. Mindenképpen előnyben kell részesíteni azonban a meglévő élőhelyek kezelését, illetve rekonstrukcióját az új élőhelyek létrehozásával szemben. Az új élőhelyek kialakítása fontos feladat, de nem szabad, hogy a meglévő természetközeli területek kezelésének elhanyagolását vagy értékes élőhelyek tönkretételét okozza (például lápok nyílt vizű élőhellyé alakításával).
A nem hasznosított, mélyebben fekvő vagy eredetileg vízjárta területek árasztása hasznos lehet az élővilágnak. Ahol nem lehet a kiszárított terület egészét rekonstruálni, ott egyes részek elárasztása is nagy segítséget jelent az élővilágnak. Általános elv, hogy változatos élőhelyen sokszínű élővilág telepedik meg. Igyekezzünk mozaikos növényzetű területrészeket kialakítani. Biztosítsunk rövidebb és magasabb növényzetű területrészeket is.
A hazánkban kiterjedt csatornahálózat nagy része a természetvédelmi szempontok mellőzésével létesült, de rendszerint átalakítható természetbarátra. A kibetonozott partok megakadályozzák a táplálékot adó, szaporodó- és búvóhelyet nyújtó növényzet megtelepedését. A túlszaporodó növényzetet csak olyan módon takarítsuk ki, hogy legyen módja visszatelepedni. Helyenként célszerű szélesíteni, sekélyíteni a csatornát, hogy más-más növényzet telepedjen meg, növelve a sokféleséget.
Tó létesítése nem okozhatja meglévő értékek, például mocsarak pusztulását. Legfeljebb két méteres vízmélységet hozzunk létre, enyhén lejtős parttal. Maximalizáljuk a sekély helyeket, növeljük a partvonal hosszát öblök és földnyelvek kialakításával. Gondolni kell a megfelelő vízcserére és utánpótlásra.
Vizes élőhelyek A sekély, legfeljebb néhány tíz cm-es, gyorsan felmelegedő vizek jelentik a legtöbb vízhez kötődő ízeltlábú, kétéltű élőhelyét. A tartósan vízborított, kb. 10-100 cm mély vizek a szintén gazdag élővilágú nádasok megtelepedését teszik lehetővé. Az 1 m alatti rétegekbe kevesebb fény jut el, alacsonyabb a hőmérséklet, emiatt az élőlények száma is csökken.
A parti nedves területek flórája és faunája jelentősen különbözik a víztestek élővilágától. Kis térszintkülönbség is nagy változást okozhat az élővilágban: egészen eltérő növényzetet találunk a sekélyvizű zónában, az átmenetileg elárasztott területeken, a nedves partmelléken és a parttól távolabb. A különbségek akár 10-20 centiméteres magasságkülönbség esetén is észrevehetőek.
A parti sáv kezelését szabályozott legeltetéssel, kaszálással, vagy ha hosszabb ideig elmarad a kaszálás, szárzúzózással a legjobb megoldani: például a terület harmadán, évente változtatva. A természetes tavak partja alig igényel kezelést. A vízmelléki, vízközeli fásszárúak gazdag gerinctelen faunával rendelkeznek, ezért jó táplálékkínálatot biztosítanak számos madárfajnak. A magas parti növényzet árnyékolása csökkenti a vízinövények szervesanyag-termelését. Megfelelő szélárnyékolás esetén ellenben kisebb lesz a parterózió, csökken a víz zavarossága ez növeli a produktivitást. A fák és bokrok gyökerei erősítik a partokat.
Főként síksági területeken a túlzott szervesanyag-bemosódás megakadályozása az egyik legfőbb feladat így pl. nem létesíthető trágyatároló vízpart közelében és a szennyvízbevezetést el is kell kerülni.
Kerüljük a növényvédő szerek és műtrágyák használatát. Az 5/2001. számú, a növényvédelmi tevékenységrol szóló FVM rendelet 10. paragrafusa alapján "(1) a) vízi szervezetekre kifejezetten veszélyes növényvédő szerrel 200 m-en belül, a Balatonnál, a Velencei-tónál, a Tisza-tónál, valamint a kavics és homok kitermelése során létrejött tavak környezetében 1000 m-en belül, illetve a vízgyűjtő területről befolyó vizek torkolattól számított 10 km-es szakaszán 500 m-en belül; b) vízi szervezetekre közepesen veszélyes növényvédő szerrel 50 m-en belül; c) vízi szervezetekre mérsékelten veszélyes növényvédő szerrel 20 m-en belül; d) vízi szervezetekre nem veszélyes növényvédő szerrel 5 m-en belül bármilyen növényvédelmi tevékenységet folytatni tilos. (2) A nem veszélyes készítményt mérsékelten veszélyes, a mérsékelten veszélyes készítményt veszélyes, a veszélyes készítményt pedig kifejezetten veszélyes növényvédő szernek kell tekinteni, ha a növényvédő szert olyan területen használják, amelynek lejtése az 5%-ot meghaladja. Ha a kezelés során az elsődródás veszélye fennáll, a vizek és vízfolyások partjától mért távolságot úgy kell megállapítani, hogy a megadott területre még elsodródott növényvédő szer se kerüljön."
Vizes- és száraz gyepek A füves élőhelyeken sok védett madárfaj fészkel, táplálkozik, vonul át vagy telel. Az "ősgyep" nem kíván kezelést, főleg löszös gyepek esetében. A legtöbb gyepet a hagyományos legeltetés alakította ki, a fenntartásra is ez a legjobb (pl. homoki és szikes legelők). A legelés és a kaszálás más-más fajösszetételt hoz létre. A ló szelektív legelő, a nagy taposást eltűrő növényeknek kedvez. A juh rövidre legel, válogat a növények között és a fűfélékre koncentrál. A marha az éles füveket is lelegeli, de csomókban legel és nagy taposást végez. A legeltetést irányítottan végezzük, az élővilág igényeit figyelembe véve szabályozzuk a legeltetés időszakát és a legeltetett területrész elhelyezkedését, nagyságát.
Legeltetésre általánosan ajánlott állatállomány hektáronként 2-2,5 juh, hektáronként 0,25-0,5 marha vagy hektáronként 0,1-0,2 ló. Ezt az állatsűrűséget nagyban befolyásolhatja a gyep jellege. Az alul és túllegeltetés is káros lehet, megbontja a gyep egyensúlyát, kedvez a gyomok előretörésének. Felázott gyepen az egyébként megfelelő állatállomány is nagy taposási kárt okozhat. A szükséges állatállomány hiányában szakszerű kaszálással vagy szárzúzózással kezeljük a területet, ami sokkal kedvezőbb hatású a füves élőhelyre, mint az ezek nélkül bekövetkező gyomosodás, cserjésedés. Az ideális legeltetést viszont ez sem pótolja hathatósan.
A nem kezelt és legeltetett gyep változó mozaikja is változatos élőhelyeket teremt, hasonlóan a mozaikos, időszakos kaszálás. A körkéses kaszálás sok mindent elpusztít (hangyaboly, madárfészek, korai virágok), ha lehet alternáló kaszát használjunk, és magasabb tarlót hagyjunk. A tábla belsejéből kifelé haladó kaszálás során a madarak és az apróvad nem szorul be a tábla megmaradt közepére és így nem esik áldozatul a kaszálásnak. A kaszált terület rotációszerűen változó szélein hagyjunk levágatlan sávokat, amelyek kapcsolódjanak a szomszédos sávokkal, gyepekkel, zöld folyosókkal. Kaszáláskor, szárzúzózáskor mindenképp használjunk vadriasztó láncot.
Ha ötévente egy alkalommal későn kaszálunk, segíthetjük a kései növények magérlelését. Nem szabad ősszel kaszálni az ősszel virágzó növények élőhelyén (pl. kornistárnics).
A beszántott füves területek, vagy felhagyott szántók nyár végi-őszi legeltetéssel és késői kaszálással jól visszagyepesíthetők.
Az intenzíven kezelt gyep kevés fajnak ad otthont, összes természetes produktivitása kisebb. A vetett gyep nem helyettesítheti a természetes gyepet, de idővel megfelelő füves élőhely alakítható ki belole. A gyep felülvetéseáltalában nem ajánlott, kivéve a környéken természetes módon előforduló fajok betelepítését. Ehhez a természetvédelmi hatóság (nemzeti park igazgatóság) engedélye szükséges.
Az időszakos vízjárást ne módosítsuk (például téli áradás, tavaszi-nyár eleji vízborítás).
Égetni tilos a gyepeket! Az égetés kizárólag az elhagyott, elhanyagolt gyepek megnyitására alkalmazható, de itt is csökkenti a biológiai sokféleséget. A 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet alapján vonalas létesítmény (közút, vasút, töltés, árok bevágás stb.) mentén, a létesítmény tengelyétől számított 100 méteren belül bármely növényzet égetése tilos. Lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (35/1996. (XII. 29.) BM rendelet) szabályozza a tarlóégetést.
Szántók A természetbarát módon kezelt szántóföldek is jelentős természeti értékeket tarthatnak fenn. Több száz virágos növény él szántókon, melyek közül napjainkra sok veszélyeztetetté vált. A természetes flóra növényei állati táplálékot jelentenek, pédául a madarak, vadak számára.
A szántóföldön élő rovarok nagy része sem kártevő, sőt gazdasági hasznot hajthat például a beporzás során. A haszonnövények beporzásában segítő rovarok egy része a haszonnövény virágzási idején kívül gyomokon él.
A rovarirtó szerek többsége egyformán pusztítja a kártevőket és a számunkra hasznos ízeltlábúakat is. A túlzott gyomirtózás miatt egyes növényfajok a kipusztulás határára kerültek, a rezisztenseket szinte lehetetlen kiirtani (pl. parlagfű, betyárkóró). A mechanikai gyomirtás természetkímélőbb módszer.
Növényvédő szerből és műtrágyából egy cseppel se használjunk többet, mint szükséges: drága, felesleges, káros az élővilágra! Lehetőleg gyorsan bomló, specifikus, környezetkímélő "zöld könyves" növényvédő szereket alkalmazzunk. A használati utasítást tartsuk be maximálisan. Kerüljük a savanyodást fokozó, könnyebben kimosódó műtrágyák használatát, helyettük inkább komplex, lassan oldódó korszerűbb kivitelűeket alkalmazzunk. Igyekezzünk a műtrágyákat a tenyészidőszak alatt és lehetőleg egyenletesen kijuttatni, ősszel és fedetlen talajon a lehető legkevesebb mennyiségű hatóanyagot szórjunk ki. A szegélyterületeket ne kezeljük, hagyjunk inkább "fekete sávot". Célfajra orientáltan, folyamatos helyszíni monitoring alapján érdemes a kezelést végezni, hogy ne minden élőlényt pusztítsunk el. Kora reggel és késő este permetezzünk, így jobban elkerülhetjük a nem célfajokat. A hajnali permetezés a legjobb: általában kisebb a rovarélet (leginkább csak a kártevők pusztulnak), kisebb a szél, optimálisabb cseppméret miatt jobb a hatásfok.
Fontos feladat a bemosódás elleni védekezés, ügyeljünk hogy, a hatóanyag ne kerüljön élővizekbe. A kiürült vegyszeres csomagolóanyagok veszélyes hulladékok, ne dobáljuk el.
Folyamatosan végezzük a permetezőgépek, főként a szórófejek karbantartását, részesítsük előnyben a korszerű, vegyszertakarékos berendezéseket. Alkalmazzunk lokális vegyszer kijuttatási módszereket, pl. ecsetelés, kenés, hajlító keret, és mindenképpen kerüljük a légi permetezést.
A túl sok műtrágya használata pénzkidobás, vízszennyezést okozhat. Kioldhatja a nehézfémeket a talajból, mely mérgező az élőlényekre. A szükséges mennyiségű almos szerves trágya alkalmazása a leghatékonyabb, viszont a túltrágyázás itt is káros lehet, hasonlóan a hígtrágya használatát is kerüljük.
A talajuntság megelőzésében hasznos a változatos vetésváltás, mely egyben változatos élőhelyeket is teremt. Itt könnyebben találnak táplálékot és búvóhelyet az állatok.
A téli tarló fontos áttelelő-hely túzokok, fácánok, foglyok számára. Az ugar jó fészkelő-hely lehet egyes madárfajoknak is (például túzok, sordély).
Kerüljük a túl nagy, egybefüggő táblák kialakítását, hálózatosan kapcsolódó mezsgyékkel, fasorokkal és bokorsávokkal tagoljuk kisebb, még gazdaságosan művelhető egységekre a szántóterületeket. Igyekezzünk mozaikos növényzetű területrészeket kialakítani, valamint gyepes táblaszegélyekkel, zöld folyosókkal összekötni a táblákat. A füves szegély, fasor, bokorsáv meghagyása és kialakítása segíti a biológiai védekezésben részt vevő állatok túlélését. Az énekes madarak, futóbogarak, gyíkok, lepkék élőhelye kultúrnövényhez kötődő rovarkártevők és gyomok terjedését is gátolja a gazdanövény hiánya miatt. A fasor, bokorsáv csökkenti a szél hatását, ezáltal a talaj kiszáradását is. Újabb telepítésekkel összeköthetjük a meglévőket, így folytatólagos "zöld folyosókat" hozhatunk létre, amelyeken keresztül a számunkra hasznos állatok további táblákra is könnyebben eljuthatnak.
Aratáskor a madarak és az apróvad védelmében a tábla belseje felől kifelé kell haladni. Így az állatok nem kerülnek a tábla lábon maradt belsejében csapdába, el tudnak menekülni a gépek elől. Használjunk vadriasztó láncot!

A helytelen és a helyes aratási és kaszálási módok
A tarlóégetés nagy károkat okozhat a vadállományban, elpusztítja a talajlakó élőlényeket, melyek a humuszképződésben vesznek részt, sok tápanyag elvész az égés során. A felégetett területet eláraszthatják az agresszív gyomok. Az égetés ezért csak kivételes esetekben alkalmazható, például erős kártevő-fertőzés esetén, de akkor is csak szakaszokra bontott égetési módszerrel. A 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet alapján: "vonalas létesítmény (közút, vasút, töltés, árok bevágás stb.) mentén a létesítmény tengelyétől számított 100 méteren belül bármely növényzet égetése tilos", illetve "lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik". Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (35/1996. (XII. 29.) BM rendelet) szabályozza a tarlóégetést.
|
|
 |
|
 |
Bevezető Az állományfelmérések adatai szerint az elmúlt négy évtizedben alapvetően megváltozott a fehér gólyák fészekrakóhely-választása. Míg korábban az épületeken és fákon lehetett a legtöbb gólyafészket találni, ma már a madarak négyötöde villanyoszlopokon neveli fiókáit. Az első 91 ilyen helyre épült fészket 1968-ban jelentették, s az eltűnő hagyományos fészekrakó helyek (oldalfüstölős kémények, öreg fák, nádtetők) helyett gyorsan emelkedett a villamos hálózatok légvezetékeinek oszlopain, majd a különálló segédoszlopokon helyet választó madarak aránya.
A fészkelőhely-váltás lehetőségét az 1960-1970-es években nagy kiterjedésben kiépített kisfeszültségű hálózatok tartóoszlopai jelentették. Ezek túlnyomó többsége vízszintes elrendezésű a 90-120 cm hosszú vízszintes karokon (kereszttartókon) 30-40 cm távolságra találhatók a vezetékek, így megfelelnek a madarak fészekrakásához.
Az 1970-es években a Madártani Intézet és az áramszolgáltató vállalatok dolgozták ki a gólyafészkek magasításának módszerét. A nyolcvanas években mintegy 3000 gólyafészek-tartót helyeztek ki az áramszolgáltató vállalatok a természetvédők közreműködésével. A kilencvenes években a privatizáció során a munka sajnos háttérbe szorult. Az évtized második felében az MME gyártott le mintegy 650 db magasítót, mely program legnagyobb támogatója a MOL Rt. volt. Az ezredfordulón a nemzetipark-igazgatóságok, az MME és a Természetvédelmi Hivatal a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat forrásából újabb 2000 villanyoszlopra és 100 kéményre szerelhető gólyafészek-tartó gyártását kezdte meg.
Fészkelőhelyek biztonságossá tétele A lecsökkent számú gólyaállomány minden egyes fészkének biztonságossá tétele növeli az állomány fennmaradási esélyeit. Különösen igaz ez a villanyoszlopokra épült fészkek esetében, amelyen a madarak fokozottan ki vannak téve az áramütés és a fészekledőlés veszélyének.
Fészkek vékonyítása, takarítása A gólyaszülők a teljes költési időszakban hordják a fészekanyagot fűcsomókat, gallyakat, földet a fészekbe. Ez a száraz fészekanyag a csapadék és a fiókák fészekbe jutó ürüléke miatt elázott régi fészekanyagot fedi el. Mivel a madarak korábbi fészkeiket foglalják el, azok idővel hatalmas, sokszor többmázsássá nőnek. Emiatt megnő a fészek ledőlésének veszélye.
A felesleges "teher" eltávolítását célszerű 3-5 évente elvégezni. A fészek felső részének lebontása esetén legalább 30 cm-es réteget meg kell hagyni. Különösen a régi fészkek alja lehet olyan korhadt, hogy a felső réteg eltávolítása után megmaradó fészek szétesik. Ha megoldható, két-három rúd segítségével fel kell emelni a fészek meghagyandó felső 25-30 cm-es rétegét, majd az alsó részek eltávolítása után visszahelyezni azt eredeti helyére. A fészken egymásra keresztirányban átszúrt rudakat daruval lehet felemelni, de az emelőkosár aljára is felerősíthető a néhány tíz kilogrammos fészekréteg. Ha a rudakat egymással párhuzamosan rakjuk be, a fészek könnyen összeroppanhat. Lényeges, hogy a megmaradó fészekanyag kellően vastag legyen ahhoz, hogy ne lehessen rajta átlátni!
A madarak időnként bálakötöző zsineget, műanyag fóliát is visznek a fészekbe. A zsinegek a fiókák lábára tekeredhetnek, pusztulásukat okozhatják. Csapadékos tavaszokon a műanyag fólia visszatarthatja a fészekcsészében az esővizet, ez a tojások bezápulását okozhatja. Ha megoldható, tavasszal (a madarak megérkezése előtt) a fészekből el kell távolítani az idegen anyagokat, szemetet.
Műfészek-építés Általános szabályok
Műfészek építésénél a következő általános elveket tartsuk szem előtt:
- a kiszemelt aljzatnak el kell bírnia a leendő, folyamatosan növekvő súlyú fészket,
- a madarak szemetelése, ürüléke ne okozzon majd problémákat a fészek közvetlen környezetében,
- a megépülő műfészek-aljzat legalább 100-120 cm átmérőjű legyen,
- a fészektartóra építsünk műfészket, mely tömör legyen (ne lehessen átlátni rajta),
- a fészket később is meg lehessen közelíteni (vékonyítás, takarítás miatt),
- ne akadályozza semmi a madarak berepülését,
- a kész műfészket fröcskölhetjük be mésszel, a gólya ürülékét utánozva.
Műfészket olyan helyen érdemes építeni, ahol 2-3 kilométeren belül megfelelő táplálkozó-hely (rét, legelő, vízpart stb.) áll a madarak rendelkezésre, (Kaatz 1986). Korábban lakott fészek megszüntetésekor (pl. fa kiszáradása, kémény korszerűsítése) minden esetben megfelelő műfészket kell a lebontott fészek közelében építeni!
Műfészek-alap készítése
A gólyák megtelepítéséhez megfelelően vastag (mintegy 10-20 cm), tömött fészekutánzatot kell kihelyezni. Ez a legegyszerűbben az alábbi módon készíthető el: szőlő- vagy fűzfavesszőből kb. 10 cm átmérőjű köteget fogunk össze, dróttal hurkát kötünk belőle, majd a kb. 10 m hosszú hurkát csigavonalban feltekerjük. A dróttal szorosan rögzített vesszőalap hézagait szalmával kitömjük (ld. fényképmelléklet). Vigyázzunk, hogy ne maradjon olyan hurok a fészekalapon, amibe a madarak lába beleakadhat. Célszerű horganyzott drótot használni. Szétbomlásra hajlamos zsinegeket ne használjuk drót helyett!
Kéményre, kazánkéményre
Használaton kívüli kémények esetén a fészket rá lehet ültetni a kéményre. Célszerű fém keretet gyártani, melynek a kéménylyukba rakandó "lába" kb. 1 méter magas legyen. Ez sokszor már önmagában is kellően rögzíti a fészket.
A használat alatt álló kéményekre készítendő fészektartóknál a kémény üzembiztonságát és a tűzvédelmet kell figyelembe venni. A kémény tetejétől legalább 50 cm-re legyen a fészektartó. Ha nem gázzal tüzelünk, célszerű fémlemezzel védeni a fészket a kipattanó szikráktól. Gáztüzelésnél figyelemmel kell lenni a fém átlagosnál gyorsabb korróziójára, mely az égéstermékek miatt következik be.
Tetőgerincre
Nyugat-Európában elterjedt a tetőgerincre rakható "fűrészbak" fészektartó. Megfelelően erős, biztonságosan tartja a fészket. Hátránya, hogy nem egyenletesen fekszik fel, a leggondosabb kivitelezés mellett sem egyformán terheli a cserepeket, idővel azok törését okozza. Ha nem rögzítjük, nagyobb szélben leborulhat, de a rárakott fészket is leemelheti a szél. A súlyos szerkezet felszerelése is nehéz.
Ha tetőgerincen szeretnék gólyát megtelepíteni, a legegyszerűbb módszer két gallykévét erős dróttal összekötözni és nyereg módjára átvetni a gerincen. Ez könnyen kivitelezhető, "felszerelhető", a szélnek jól ellenáll és a madarak is könnyen tudnak rá fészket építeni.

Ha tetőgerincen szeretnék gólyát megtelepíteni, a legegyszerűbb módszer két gallykévét erős dróttal összekötözni és nyereg módjára átvetni a gerincen.
Különálló oszlopra
A különálló oszlopok hagyományos helyei a mesterséges fészeképítésnek. A villamos hálózatokra épült fészkek kiváltásának gyakori módja az ilyen segédoszlop. Napjainkban a gólyafészkek közel 7%-a már ezeken található. Fészektartóként a villanyoszlopokra gyártott fém tartókosarak helyett szekérkereket vagy más ahhoz hasonló akár nem kerek tárgyat is használhatunk. Ügyeljünk a megfelelő stabilitásra és teherbírásra.
Az ilyen segédoszlopok általános problémája, hogy nem kellően stabilak és emiatt a gólyák idővel elhagyják, vagy meg sem telepednek rajta. Ezen az oszlop kitámasztásával és betongyám alkalmazásával segíthetünk.
A fészek földtől számított javasolt magassága 8 méter. Alacsonyabb oszlopra nem szívesen építenek fészket a madarak, mert nem érzik biztonságban magukat. A magas oszlopok feleslegesek, stabilitásuk általában nem megfelelő. Magas oszlopra csak akkor van szükség, ha a madarak szabad fészekre repülése egyébként nem lehetséges. A kihelyezendő oszlop ne legyen alacsonyabb a környezetében lévő oszlopoknál.
Faoszlopot minden esetben betongyámmal helyezzünk ki. A betonoszlop nehezebben kihelyezhető (súlyosabb gép kell hozzá) és kevésbé esztétikus, de stabilabb, jobban megfelel a madaraknak és karbantartást sem igényel.
|
|
 |
|
 |
Bevezető Az áramütés és a vezetéknek repülés a nagy testű madarak pusztulásának egyik leggyakoribb oka. Az 1994. évi országos gólyafelmérés adatai alapján az elhullott, kifejlett (nem fióka) korú fehér gólyák 94,1%-a ilyen módon pusztul el (Lovászi 1998, 1999). Hasonló adatokat közöl Jakubiec (1991) Lengyelországból. A ragadozó madarak, szalakóták és az uhu állományának nagy része is veszélyeztetett. A probléma forrása, hogy a madarak szívesen választják pihenő- és leshelyül a magasan a táj síkja felett elhelyezkedő villanyoszlopokat és vezetékeket. A természetvédelmi szempontból kedvezőtlen kiképzésű oszlopszerkezeteken nagy számban szenvednek áramütést.
A nagy testű és nehezen manőverező fajok, különösen szeles időben vagy rossz látási viszonyok között gyakran ütköznek a vezetékekkel. Itt általában azonnal halált okozó, vagy pusztuláshoz vezető sérüléseket szenvednek. Veszélyeztetettek az éjszaka vonuló madarak is. A vezetéknek repülés miatt elpusztuló madarak száma kisebb az áramütést szenvedettekének.
A villamos hálózatok madárbaráttá tétele műszaki hátrányokat nem okoz, sőt legtöbbször a teljes vezetéksor kiépítésének költségéhez képest jelentéktelen anyagi kiadásokkal jár.
Áramütés Általában a középfeszültségű vezetékek oszlopai okozzák a legtöbb problémát, de a fehér gólyák számára a belterületi lekötések, transzformátoroszlopok, bonyolult oszlopfej-szerkezetek is veszélyesek.
A 10, 20 és 35 kV-os keresztkaros betonoszlopokon a keresztkarra beülő madár, ha a vezetéket érinti, vagy néhány cm-re megközelíti, a leföldelt keresztkaron keresztül áramütést szenvedhet. Ebből az oszloptípusból mintegy 50 000 km hosszú vezetékszakasz található Magyarország fontos madár-élőhelyein, ami mintegy 1 millió oszlopot jelent! Ezek 10%-a sorolható a rendkívül veszélyes kategóriába, melyek burkolásával a becslések szerint az áramütés okozta madárpusztulások 60%-a megelőzhető. Az MME kezdeményezésére kifejlesztett madárvédelmi kereszttartó burkoló idomból ("szigetelőpapucs") mintegy 40 ezer darab készült el eddig. Az MME által legyártatott burkolóidomok 12 400 oszlop madárvédelmi burkolását tették lehetővé az áramszolgáltató vállalatok és a nemzeti park igazgatóságok közreműködésével. Az MME kezdeményezésére a DÉDÁSZ, az ÉMÁSZ, az ELMU, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága további 7650 oszlopot burkolt le saját költségén. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának területén 2001-ben történt meg több mint 10 km vezetékszakasz oszlopainak burkolása.
Németországban a vezetéket tartó szigetelőket és a közvetlenül mellettük elhelyezkedő vezetékszakaszokat burkoló műanyag idomokat alkalmaznak elterjedten. Ennek hátránya, hogy az itt esetleg előforduló műszaki hibák felderítése nehéz. Egyes madárfajok is szívesen befészkelnek a burkoló/szigetelő idomok alá, mely további műszaki problémák forrása lehet.
A madarak áramütése megelőzhető a madarak beülését megakadályozó tüskékkel. Szintén hasznos megoldás a veszélyes oszlop-fejszerkezetek fölé beülő alkalmatosságok kihelyezése.

Madarakra veszélyes oszloptípusok
Vezetéknek repülés Középfeszültségű hálózatok esetén a probléma legegyszerűbb megelőzési módja, ha a madarak által nagy számban látogatott területeken földalatti vezetékeket építünk ki. Ilyen helyek például a vízimadarak vonuló- és pihenőhelyei, a túzokok és gólyák által rendszeresen használt gyepek és szántók környéke stb. Ez tájképi szempontból is a legkedvezőbb megoldás.
A megelőzés módszere lehet feltűnő színű (narancsszínű, piros, fekete-fehér pepita) spirálok, gömbök felhelyezése a kritikus vezetékszakaszokon. Az esseni székhelyű német áramszolgáltató társaság, az RWE mintegy 36 ezer nagyfeszültségű oszlopainak felső vezetékére (melyben nem folyik áram, az esetleges villámcsapás energiájának levezetésére szolgál) fekete-fehéren csillogó gömböket helyezett el, mely a kísérletek szerint elriasztja a madarakat.
Erre a problémára született eddig a legkevesebb megoldási módszer.
Zárlatok okozása A nagyfeszültségű vezetéket tartó keresztkarokra előszeretettel szállnak le a gólyák éjszakázni és szigetelőidomokon ürülékük íves zárlatot okozhat. Például a BékéscsabaGyula vezetéken tavaszi és főleg nyár végi időszakban fordult elő gyakran zárlati, egyfázisú védelmi kikapcsolás és szigetelő meghibásodás. Megoldás lehet a műanyag kompozit szigetelők alkalmazása, vagy kiegészítő védőernyők kihelyezése.
Alkalmanként a kisfeszültségű csupasz vezetékeken, a közvetlenül a vezetékre rakott gólyafészkekbe fészekanyagként felvitt drótdarab okoz zárlatot. A szigetelt vagy burkolt vezetékek felhasználása a kritikus helyeken megoldhatja a problémát. Az 1,5-3 m hosszú szakasz megvédésére megfelel a feszültség alatti munkák során alkalmazott vezetéktakaró tömlő is, melyet hosszában felhasítva lehet a vezetékre szerelni, majd rögzíteni kell.
A lepotyogó fészekanyag ellen "ernyő" építhető a transzformátorok védelmére.

Gólyát ért áramütés következtében megolvadt vezeték
Egyéb problémák Főként kisfeszültségű csupasz vezetékeken jelentkező probléma a vezetékek korrodálódása közvetlenül a vezetékre rakott gólyafészkek alatt.
Ma már elfogadott tény, hogy a madarakat ért áramütéskor keletkező ív hőhatására a vezeték is károsodik, megég, megolvad, kilágyul. Ezeken a helyeken nagyobb a vezetékszakadás esélye.
A közvetlenül a vezetékeken lévő gólyafészkeknél érzékelhető mennyiségű áramveszteséget is tapasztaltak.
Aktuális probléma a korábban kihelyezetett fészekmagasítók korrodálódása, a fészkek leomlása ezekről. A nyolcvanas években kihelyezett magasítók cseréjét 3-5 éven belül meg kell oldani
A gólyák fészekrakására alkalmas többkábeles rendszerek lecserélése egykábeles, szigetelt hálózatokra megszünteti az áramütés veszélyét, de a madarak fészekrakási lehetőségei is megszűnnek!
A vezetékek cseréjekor a már megépült gólyafészkek önállóan a régi keresztkarokon nem állnak meg, arról néhány hónap vagy 1-2 év alatt leszakadnak. Ez vezetékszakadást is okoz, ezért a többkábeles hálózatok átalakításakor elengedhetetlen a gólyafészkek tartókosárral történő megemelése.

Letört fészektartó állvány
Javasolt megoldások Az új szakaszok tervezése és kialakítása, valamint a már meglévők korszerűsítése során az alábbi megoldásokat javasoljuk:
- állószigetelős megoldásnál a keresztkarokra, kereszttartókra műanyag madárvédelmi burkoló idomokat ("szigetelőpapucs") kell helyezni,
- az áramkötéseket és a transzformátoros oszlop kereszttartója felett átfordított (átbuktatott) vezetékszakaszokat burkolt vezetékből kell kialakítani,
- a túlfeszültség-levezetőket függesztett helyzetben kell felszerelni,
- az árbóc-kapcsolókat az oszlop oldalán nem a csúcsán kell elhelyezni, lehetőség szerint a transzformátoros oszlopon,
- függesztett szigetelők és függesztett vezetékek alkalmazása,
- a madarak beszállását megakadályozó szerkezetek kihelyezése az oszlop tetejére vagy a kereszttartóra, pl. további porcelán szigetelő felszerelése
- megfelelő nyomvonal kiválasztása: a madarakban gazdag zónák elkerülése,
- szabad légvezeték alkalmazása helyett burkolt vezeték, légkábel vagy földkábel alkalmazása.
Szigetelt vezetékek alkalmazása nem szükségszerű, madárvédelmi szempontból elég az olcsóbb burkolt vezetékek alkalmazása.
A földalatti vezetékek alkalmazása értelemszerűen a legnagyobb biztonságot nyújtó megoldás, mely tájképi szempontból is előnyös.

Leszakadt fészek egykábeles oszlopon
Új hálózatok Új hálózatok tervezése és kivitelezése során a számos ismert módszer alkalmazása a kiépítendő hálózatot a madarak számára biztonságossá teszi. Ez a legolcsóbb módszer, mert a költség a teljes kivitelezésnek csak töredékét jelenti, miközben az üzembiztonság növekszik, viszont az áramveszteség és a karbantartási igény nagyban csökken.
|
|
|
|
|